Elvarázsolt vízesés

Nastiaval az utóbbi pár napban felfedeztük a sulit és rengeteget lustálkodtunk. Na meg azon gondolkoztunk, hogy milyen tanáraink lesznek, meg hogy van-e más is rajtunk kívül a suliban, mert senkit sem láttunk az igazgatónőn kívül és őt is már jó pár napja. Lehet itt ilyen bezárkózósok az emberek. Na mi nem vagyunk ilyenek. Mielőtt még úgy éreznénk, hogy a négy fal elindul felénk és begolyózunk a suli falai között, úgy döntöttünk nyakunkba vesszük a várost és a környéket. A városban találtunk egy boltot, amiben térképet is árulnak. Vettünk egyet, amin rajta vannak a környék nevezetességei. Órákig vitatkoztunk, míg közös megegyezéssel a vízesés mellett döntöttünk. Bár a szerelmeseknek találták ki, mégis ez tűnt e legjobb választásnak a tengerpart mellett. Azt már láttunk eleget, elvarázsolt vízesést viszont még nem. Engem már nagyon érdekel a mágia meg a sok velejáró dolog, de mióta ideérkeztünk nem sokban volt részünk. Persze a suli tele van mágiával meg furcsaságokkal, de az nem az igazi. A tengerpart meg közös terület, szóval semmi mágikus nincs benne. Ezért is kardoskodtam a vízesés mellett és sikerült Nastiát is meggyőznöm.
Megebédeltünk, kaját is pakoltunk egy táskába. A nap hátralévő részét ott akarjuk tölteni. kezemben a térképpel navigáltam Nastiát. Itt balra, ott jobbra. Ő törte az utat, mert hát elég gazos részen jártunk. Aztán még sziklát is másztunk és ott is voltunk. Persze a nap hétágra sütött és 40 fok volt árnyékban. Persze sehol egy árnyék…
Mikor végre valahára kibukkantunk a vízesésnél, csak bámultunk.
- Pöpec egy hely. – nyögtem ki mikor már meg tudtam szólalni. - Tényleg jól néz ki a hely. Az eladó nem hiába áradozott annyit róla. Na pakoljunk le és csobbanjuk. Utána is ráérünk nézelődni. Nem akarok, hogy az agyamból főtt massza legyen. Ahhoz túl értékes.
Vigyorogtam barátnőmre. Ledobtam a táskám, levettem szakadozott, rövid farmernadrágomat és a lila topomat és lerúgtam a cipőmet. Már csak a fekete, halálfejes bikinim maradt rajtam és már ugrottam is a fejest a pici tóba, amibe a vízesés ömlik. Tiszta, jéghideg víz. Ennél semmi sem lehet jobb.

És persze egész úton mit hallani? Na mit? Hát persze, hogy Nastia panaszáradatát. Ez a lány az utóbbi időben nem tud mást csinálni csak panaszkodni. Ez nem jó, az nem jó. Mint egy duzzogó öt éves. Még az unokaöcsém is jobb a mostani énjénél, pedig az nagy szó, mert az a kölyök az ördögnél is rosszabb szokott lenni. Hát persze, hogy ő a család kedvence. Az agyamra tud menni. Nem tudom, hogy Nastiára a meleg, a suli vagy a környezetváltozás van-e ilyen hatással, de minél előbb meg kell tudnom, hogy orvosolni tudja, vagy most hirtelen felindulásból elkövetett emberölés, vagyis boszorkányölés miatt fognak kirúgni és lecsukni. Igen, lecsukni. Vagy még nem említettem, hogy már egyszer letartóztattak? Hmm… Ez nem volt szép tőlem. hát az úgy volt, hogy megszegtem pár szabályt, meg betörtem pár ablakot és egy kicsit ittas voltam. Semmi nagydolog. Vagyis azért nem kaptak el. Akkor is mikor egyszer elkaptam, nem az én hibámból történt. A tervem tökéletes volt, csak nem jól választottam meg hozzá a társam. Akkoriban még nem ismertem Nastiát. Persze a családom nem örült túlságosan. Rögtön el is küldtek otthonról egy bentlakásos suliba. Az volt az én szerencse napom. Megismertem Nastiát. Vagyis eddig így érzetem, de már kezdek besokkalni a lánytól.
- Azért mész mindig te előre, mert én tudok navigálni, te meg nem. Még a térképet sem ismered. Legutóbb mikor engedtem, hogy te navigálj, úgy eltévedtünk, hogy segítséget kellett kérnünk. Méghozzá 10 évesektől! Persze, ha valaki fejjel lefelé akarja olvasni a térképet… - jelentőségteljesen hallgattam el. Reméltem, hogy észbe kap és befogja, de nem. Folytatta tovább a panaszáradatát.
- Akkor érünk oda, amikor odaérünk. Ne nyivákolj már! A tengert még megnézhetjük máskor is. Ez egy mágikus hely lenne, a tenger nem az. Majd holnap odamegyünk jó?
Próbálom lecsillapítani, de amíg meg nem érkezünk addig nem hagyja abba. Ott meg mindent lefitymál. Istenem adj erőt!
- Lehetne, hogy egyszer valami pozitívet is mondj?- kérlelem, amíg levetkőzőm. Persze közben megváltozott a célpontja és engem szekál.
- Nem vagyok prűd. A családom az, ha elfelejtetted volna. És felettébb nem érdekel, hogy ők mit szólnának, ahhoz, ha bikiniben látnának. Nem én tehetek arról, hogy ők csak nyakig felöltözve mennének strandra, ha egyáltalán járnának oda. Szerintem apám anyámat még nem is látta meztelenül. Biztos sötétben szoktak alkotni.
Mindezt már lubickolás közben közlöm vele. Olyan jó a hideg víz érintése a bőrömön. Persze lehetett volna annyi eszem, hogy nem egyből csobbanok, hanem szép fokozatosan, hogy ne kapjak szívrohamot, de már elegem volt a hőségből.
- És egyébként is tök jó alakom van, akkor meg miért ne mutogassam? A srácok szerint is dögös vagyok. Jasonnak is nagyon tetszettem. – emlékeztetem Nastiát a volt pasimra. – Kár, hogy nincs itt. Olyan jól elszórakoznánk. Persze előbb békává változtatnám, azért amit velem művelt. De miután megbüntettem rabszolgámmá tenném. Végül is jól meg voltunk mi az ágyban. Régi szép emlékek.
Sóhajtom. Tényleg szépek voltak, amíg az a mocsok el nem rondította. Merengek magamban mikor sikítást hallok. Megfordulok és egy nevetséges kép tárul szemem elé. Nastia mezítláb ugrál a parton és csapkod valami láthatatlan dolgot. Egy biztos, ízeltlábúakról van szó.
- Melyik barátommal hozott össze a sors? – kérdem kajánul. Imádom a bogarakat és a rovarokat. Tudom, tudom valami deffekt van velem.

Nastia egyfolytában csapkod, morgolódik és üldözi a szerencsétlen bogarakat. Pedig olyan szép színesek és szépek. Miért kell bántani őket? Hiszen ők is csak élőlények és hát előbb voltak ott mint mi. Élhetünk egymás mellett boldogan és békésen. Én legalábbis el tudok élni mellettük. Nastiának bogárfóbiája van. Oké, lehet nem volt bölcs dolog az ágyába tenni pár svábbogarat meg pókot és hangyákat mikor berakták mellém a szobámba, ahol addig egyedül voltam. Honnét tudhattam volna, hogy fél a bogaraktól? És egyébként is, én csak ki akartam üldözni. Akkor még nem ismertem. Csak egy ismeretlen csaj volt, akit bedugtak mellém. Nem mondták, hogy ugyanolyan bajkeverő, mint én. Amúgy meg nem szerettem a szobatársakat és ők sem engem. Egy idő után senkit sem mertek berakni mellém. Ennek lehet az volt az oka, hogy a legutolsó csajszi, aki velem lakott pszichiátriai kezelésen vesz részt még most is. Szegényke.
- Ne bánsd már őket! Inkább gyere be a vízbe és akkor nem másznak rád.
Persze nem hallgat rám és marad a vízparton. Az ő baja. Visszafordulok a hátamra és lebegek a vízen és Jason jár a fejemben. Beszélek róla, mint mindig mostanában. Nastia nem bírja sokáig, mint általában.
- Igaz, Jason egy dög volt, de én akkor is szerettem. Hülyített minket és ezért meg is kapta a magáét. Attól még a szépre igenis emlékezhetek és emlegethetem. – kapom fel a vizet már én is. – És csak azért mondod rá, hogy középszerű volt az ágyban, mert megbántott. Azóta is fújsz a pasikra. Szerinted nem létezik olyan, hogy értelmes, okos, helyes, egyenes pasi. Csak a rosszat látod. Talán mégis jobban kedvelted, mint állítod? – kérdem.
Most már csak rá figyelek. A környezet eltűnik és csak mi ketten maradunk. Próbálok úrrá lenni magamon és nem hagyni, hogy az agyamat elborítsa a vörös köd, mert akkor itt kő kövön nem marad. Nem érdemes Jason miatt veszekedni ez igaz, de dühös vagyok, mert mindig leszólja, pedig volt olyan időszak, amikor neki sokat jelentett az a szemétláda.
- És nincs hiányom pasikból. Azt szedek össze, akit csak akarok. Viszont itt még nem láttam egy jó arcot sem. És nem hiszem, hogy fogok. Tudod jól, hogy a saját korosztályommal nem kezdek. Egyszer fordult elő és többet sem fog. Itt meg csak olyanok vannak, akik a suliba járnak, már ha egyáltalán léteznek. Azok meg nem kellenek.
Duzzogva kikecmergek a partra és hason fekve elhelyezkedem a törölközőmön és annyi napsugarat szívok magamba, amennyit csak tudok.

Már én is eluntam a témát. Túl sok időt és energiát pazarolunk erre a pasira, aki még meg sem érdemli, hogy egy napon emlegessék a pasikkal. Tudom, tudom, akkor mégis miért nem szállok le a témáról. Egyrészt, hogy Nastiát bosszantsam, másrészt, mert még mindig fáj, amit az a dög tett velem. És még rendesen meg sem bosszulhattam, mert idő előtt kirúgtak, aztán kaptam a levelet, hogy jöjjek ide. Ilyen az én szerencsém.
Lehet, megfogadom barátnőm tanácsát és elmegyek abba kocsmába, bárba vagy mi a fenébe, és megnézem a felhozatalt. Mostantól nem fogok érzelmet vinni egy kapcsolatba. Nem éri meg. Csak kihasználom, azt aki az utamba kerül és érdemes rá. És a kis nyuszi meg szőrős és borotválkozik. Na persze.
Miközben ezen járatom az agyam és válasz nélkül hagyom Nastia monológját, azt veszem észre, hogy egy test csapódik belém, belepaszírozva a sziklákba. A vesémet nem érzem, a fejem koppan a sziklán, majd betörik az orrom és mindenhol kék-zöld vagyok.
- Ááááá – sikítom. – A kur… életbe! Mi a szart csinálsz? Szállj le rólam, a fenébe is!
Ordítom teli torokból és egy lendülettel legurítom magamról az „édes terhemet”. Feltápászkodom, végig tapogatom magam, hogy ép-e minden csontom. Érzem, hogy a homlokom közepén egy púp kezd növekedni, a fejem lüktet és észreveszem, hogy a térdem sebes. Na ez már több a soknál! Rettentő mogorván nézek rá.
- Beléd meg mi ütött? – kérdem totál kiakadva. – Megártott a meleg, hogy csak így szó nélkül rám veted magad? Oké, hogy haragszol a Jason téma meg a bogarak miatt, de ne rajtam töltsd ki. Vagy legalább ne úgy, hogy közben majdnem megölsz. Tudod mit? Már semmi kedvem itt maradni. Menjünk inkább vissza és keressünk valami bogár mentes helyet, ahol te is kedved leled.
Mondom még mindig nagyon mérgesen és öltözködni kezdek. Persze a fürdőruhám még vizes egy kicsit, de ilyen melegben percek múlva megszárad. Összepakolok, és nagy lendülettel elindulok. Miért is figyelnék arra, hogy hova lépek. Természetesen megcsúszok és elterülök, mint a nagy Alföld. Lehet ennél rosszabb?

Tipikus. Ez annyira tipikus. Én miért nem tudok soha színpadiasan távozni, mint mások? Miért kell nekem mindig eltaknyolnom, neki menni a falnak vagy bármi másnak? Ez olyan… szívás.
Feltápászkodom, leporolom magam. Végig nézek magamon. Még több sebhely és tiszta kosz lettem. Mindezt síri csendben végzem. Nem akarok egy pisszenést sem hallani, egy árva légy zümmögést se vagy isten engem úgy segéljen, lecsapom a bogarat. Egy csöppet idegbeteg vagyok. Ez volt az utolsó csepp.
Nastia szárítgatja magát a magánszáma után, amit az előbb mutatott be. Előttem álló barátnőmre emel jéghideg tekintetemet.
- Azt kérded, hogy jól vagyok-e? ... Nem, nem vagyok jól. Már megint sikerült hülyét csinálnom magamból. És nem érzem magam jobban attól, hogy kivételesen senki nem látta. Ezt nem hiszem el.
Adom ki magamból a dühömet egyre feljebb emelve a hangomat. A végén már megint kiabálok. Beszéd, vagy inkább kiabálás közben fel s alá járkálok, kezeimmel kalimpálok, bár ez gesztikulálás akar lenni csak nem jön ki valami jól. És persze totál hülyén nézek ki. Ideges, mérges és rettentő dühös vagyok. Nastia nem is jön közelebb vagy nyújt segítő kezet. Okos kislány. Nem akarjuk, hogy a múlt megismétlődjön. Mondandóm végén megállok és ráemel a tekintetem.
- Nehogy el merd nevetni magad vagy nem állok jót magamért.
Miközben ezt mondom neki érzem, hogy kúszik fel a torkomon a hisztéria. Újból végig nézek magamon. Nevetségesen nézek ki a koszos és vizes ruhámmal meg a csapzott hajammal, amibe egy bogár is bekerült és vígan mászkál benne. Nem bírom tovább és elröhögöm magam. A hisztériából nevetőgörcs lett.
- Most nézz meg! – fetrengek a röhögéstől. Szó szerint. Mikor végre abba tudtam hagyni, felkelek, kibogarászom a rovart a hajamból, belekarolok barátnémba és elindulok a suli felé.
- Gyere! Menjünk vissza. Tusolni akarok.
Vidám, mintha mi sem történt volna visszaballagunk a suliba.